2011. július 31., vasárnap

Fejős Éva: Cuba Libre

"A Cuba librében nemcsak egy „furcsa”, fiatal lány, Havasi Dalma története bontakozik ki, hanem visszatér az Eper reggelire egyik mellékszereplője – ezúttal főszerepben. Ő Endrődi Kata, vagy ha így könnyebb azonosítani: az Eper (és a Hotel Bali) sebész főhősének, Endrődi Péternek húga. Kata kicsit féltékenyen látja, hogy míg testvére élete Dórával irigylésre méltón alakul, addig az övé egyáltalán nem. Nem gondolja, hogy valaha új embereket enged be a szívébe… aztán mégis elindul Dalmával, egy olyan országba, ahol minden csupa-csupa élet és mosoly… és tánc. Csakhogy haza is kell térni onnan, és itthon minden ugyanolyan lesz, mint korábban volt. Vagy mégsem?"

Sokkal jobban tetszett, mint A mexikói, kellemes, könnyed olvasmány volt.

Megtudtam, hogy Fejős Éva: Dalma című könyvecskéje pont a főszereplő lány gyerekkoráról szól, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok arra is.

2011. július 29., péntek

Robert Ludlum: Lazarus-vendetta

"A valaha józanul gondolkodó, békés környezetvédők vezette globalizációellenes mozgalom vezetői sorban tűnnek el nyom nélkül. A Santa Feben működő Teller Intézet nanotechnologiai részlegében bekövetkező szörnyű baleset a környezetért küzdő tüntetők életét követeli. Valóban baleset történt, vagy a Lazarus Mozgalom vezetője képes feláldozni saját híveit, hogy a már bomlottsággal határos elméjében megszületett álmot megvalósítsa? A CIA, az FBI és az amerikai katonai hírszerzés kudarcot vall, képtelen a titokzatos, magát csak Lazarusnak nevező személy vagy csoport nyomára bukkanni. A világ különböző részein emberek százezrei válnak áldozatává a gyilkos nanoszerkezeteknek, politikai szövetségesei pedig kezdenek Amerika ellen fordulni. A hatalmas felfordulásban pedig egyre bizonyosabba válik, hogy mindez még csak a kezdet, hogy Lazarus, aki mindvégig a háttérből mozgatja a szálakat, valami szörnyű dologra készül..."

Nagyon tetszett, izgalmas, fordulatos. Érdekesek az orvosi vonatkozású részek, mégsem lett tőlük unalmas a cselekmény.

2011. július 27., szerda

Daniel Silva: Az angol bérgyilkos

"Gabriel Allon restaurátor - mellesleg az izraeli titkosszolgálat embere - nem mindennapi megbízást kap: egy Raffaello-festményt kell restaurálnia Svájcban. Amikor a kép mellett a tulajdonos holttestére bukkan, már sejti, alighanem többről van szó, mint amennyit eddig tudott az ügyről. Elfeledett titkok, eltemetett múltbéli események nyomában kezd el kutatni a második világháborúban felhalmozott műkincsek után - hamarosan kiderül azonban, hogy vannak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt rejtve maradjon..."

Ez a második kötet a Gabriel Allon-sorozatból, érdekes volt. Nem bűnhődik meg benne egyértelműen minden gonosz, illetve nem egyértelmű, mi a rossz és mi a jó, ebben hasonlít a való életre.

Szerepel benne egy hegedűművésznő, aki virtuóz módon tudja eljátszani Tartini: Ördögtrilla-szonátáját. Meghallgattam, nagyon tetszik.

(A XVIII. századi itáliai zeneszerző a mű keletkezéséről így vallott: 
Egy ízben azt álmodta, hogy lelkét eladta az ördögnek, aki aztán egy minden addig hallott műnél gyönyörűbb hegedűdarabot adott elő. Másnap reggel Tartini megkomponálta remekét, az Ördögtrilla című szonátát, de azt mondta róla, hogy csak gyenge utánzata annak, amit álmában hallott.)

2011. július 25., hétfő

Daniel Silva: Hidegvérrel

Az elmúlt hónapokban összevissza olvastam néhány Gabriel Allon-könyvet, de elhatároztam, hogy megpróbálom sorban olvasni őket, mert túl sok utalás történik a korábbi regényekre. A Hidegvérrel az első kötet a sorban, sok kiegészítő (előkészítő) információt megtudtam a már ismert főhősökről.


A hivatalos fülszöveg:
"A Hidegvérrel feszes, jól felépített regény egy hősről, akinek az a küldetés jutott, hogy elpusztítsa egy régi ellenségét, és megóvja a nemzetközi békét.
Gabriel Allon megbízatása egyszerű és kegyetlen: megtalálni Izrael terrorista ellenségeit és végezni velük. Amikor azonban felesége áldozatul esik a rá leselkedő veszélyeknek, felhagy munkájával és úgy dönt, hogy további életét képek restaurálásával tölti, amely eddig csak álcamunka volt számára, titkos küldetései során."


A fülszöveget első olvasásakor nem értettem. Egy bérgyilkosnak kitalálják, hogy álcázza magát restaurátornak? Persze kiderül, hogy a sok nyelvet beszélő, igen tehetséges restaurátort szervezik be az izraeli titkosszolgálatba, egyéb kedvező tulajdonságai miatt.

A könyv a családját ért támadással kezdődik, majd jó nagyot ugrik a cselekmény. Gabriel korábbi küldetéseiről menet közben tudunk meg részleteket.


Fülszöveg folyt.:
"Ari Shamron, az izraeli titkosszolgálat vezetője visszahívja Gabrielt, mert egy palesztin terrorakció meghiúsításához szüksége van a restaurátor sajátos tapasztalataira. A terrorakció célja: holtpontra juttatni a közel-keleti béketárgyalásokat. Az akció értelmi szerzője nem más, mint Tariq, a palesztin harcos, aki sajgó része Gabriel gyilkosságokkal teli múltjának. A történet élethű, lenyűgöző mellékszereplőket sorakoztat fel. Ilyen szereplő többek között a mágusszerű Ari Shamron, és egy megkapóan megmosolygtató londoni műkereskedő, vagy akár a szépséges francia zsidó fotómodell, aki bosszút akar állni a Holocaustban elhunyt családjáért."


Érdekes, hogy szeretni lehet a főszereplőt, bérgyilkos mivolta ellenére, aki csak akkor öl, ha muszáj. Azért puhánynak nem lehet nevezni, ezt mondták neki a könyvben: "Az emberek valamiért elkezdenek meghalni, ha te megjelensz a színen."

Egy alkalommal egy Karp nevű társával együtt lehallgatókészüléket akart elhelyezni egy sikátorban egy telefonkábel elosztó dobozába, de pont arra járt két bőrdzsekis, kötekedő férfi. A társa folytatta a munkát, amíg Gabriel foglalkozott a két emberkével, és később így emlékszik vissza az eseményekre:
"Miközben eszközeit pakolta elfele, eszébe jutott Gabriel aznap esti közreműködése. Karp számításai szerint pontosan három másodpercig tartott. Nem látott belőle semmit, figyelme akkor is a munkájára összpontosult. Négy élesen csattanó ütés volt. [...] Érezte, hogy sosem fogja elfelejteni az őt fogadó látványt, amint Gabriel Allon gyengéden egyenként odahajol az áldozatai fölé, és ellenőrzi a pulzusukat, hogy megbizonyosodjon, nem ölte meg őket."

Minden könyvben emberére akad egy másik bérgyilkos vagy terrorista személyében, akik azonban határozottan negatív jellemek. Az is tetszik, hogy Gabriel hús-vér ember, a könyvek végén általában súlyosan megsérül (persze idővel felgyógyul). Meg az is, hogy kicsit hasonlít az NCIS sorozatból a kedvenc karakteremre, Zivára, legalábbis a moszados tulajdonságait tekintve.

Másik nagyon érdekes szereplő Ari Shamron, akinél sosem lehet tudni, hogy "Kavarja ez most, vagy nem kavarja?" (Fülig Jimmy Piszkos Fredről), a könyv utolsó előtti oldalán is képes meglepetést okozni. Ebben a könyvben is úgy keveri a lapokat a háttérben, hogy csak pislogok, amikor kiderül, hogy a fehér valójában fekete, a zöld soha nem is létezett, a lila pedig elölről nézve kék, hátulról pedig piros...
Végül egy remek jellemzés arról, hogyan viszonyulnak hozzá az emberei:
"Ha Shamron azt mondta volna neki, hogy ugorjon a kútba, szó nélkül megteszi. Ha azt mondta volna, hogy álljon meg félúton a levegőben, így vagy úgy, de azt is megteszi."

2011. július 23., szombat

J. D. Robb: Halálos alkotás

"Eve Dallas hadnagy, a NYPSD nyomozója igyekszik megvédeni a bűnözőktől a közeljövő New Yorkját.
Az East River Parkban egy fiatal, barna nő holttestére bukkannak. A gyilkos művészien elrendezte a hosszú, fájdalmas kínzás nyomait őrző maradványokat. Eve-nek azonnal eszébe jut egy kilenc évvel korábban történt sorozatgyilkosság. A média által csak "Vőlegény"-nek nevezett gyilkos - mivel minden áldozata ujjára ezüstgyűrűt húzott-, akkor tizenöt nap leforgása alatt négy nővel végzett.
A fiatal lány Eve multimilliomos férjének, Roarke-nak dolgozott, ezért Eve őt is bevonja a nyomozásba. Hamarosan kiderül a hátborzongató igazság. A gyilkost ezúttal személyes érzelmek vezetik. Az áldozat testét a Roarke egyik boltjában vásárolt szappannal és samponnal mosta le, sőt még a lepedőt is Roarke egyik cége gyártotta, amelyre kiterítve a testet megtalálták.
Amikor Eve rádöbben, kivel került szembe, elhatározza, hogy egyszer és mindenkorra leszámol a Vőlegénnyel. Mivel jól ismeri a módszereit, tudja, hogy már a karmai közt vergődik a következő áldozata, és ahogy telik az idő, egyre kevesebb az esély, hogy élve kikerül onnan. Ráadásul nagyon valószínű, hogy a Vőlegény a mesterműve megalkotására készül - olyasvalakit akar elrabolni, aki még az ő képességeit is próbára teszi, és halála előtt napokig tartó élvezettel kecsegtet: magát Eve-et."

Megrázóak voltak azok a részek, amikor a kínzásokról írt. Ezért aztán különösen tetszett a vége, ahogyan Eve a szokásától eltérő módon szolgáltatott igazságot az áldozatoknak...

2011. július 21., csütörtök

J. D. Robb: Halálos tisztaság

"A New York jövőjében játszódó, lenyűgöző sorozat legújabb kötetében Eve Dallas hadnagy egy látszólag teljesen átlagos történelemtanár halálának ügyében nyomoz, és közben számtalan különös meglepetésbe botlik. Craig Foster halála nagyon megrázta fiatal feleségét, aki - mint mindennap - most is úgy engedte el a munkahelyére, hogy becsomagolta neki az ebédjét. A magániskolában tanító munkatársait is sokkolta az eset, és a két tízéves kislányt, akik az osztályteremben rátaláltak a holttestre, valószínűleg egész életükön keresztül kísérti a látvány.
Eve hamar rájön, hogy Foster ebédjébe halálos adag ricint csempészett valaki, mint ahogy arra is, hogy a munkatársai valami döbbenetes titkot igyekeznek leplezni. Eve feladata, hogy erre fényt derítsen, rájöjjön, miért mérgezték meg ezt a tökéletesen ártalmatlannak, kedvesnek, tisztának tűnő tanárt.
Foster után Magdelena Percell következett... Eve legszívesebben a tulajdon két kezével végezne vele. A csinos szőkeség - milliárdos férjének, Roarke-nak egy régi szeretője - váratlanul New Yorkba érkezik, és mindennek lehet nevezni, csak ma született báránynak nem. Sikerül behálóznia Roarke-ot, aki erősködik, hogy nincs semmi rossz néhány együtt elköltött ebédben vagy tárgyalásban. Különben sincs semmi köze hozzá. Eve-et annyira dühíti a kialakult helyzet, hogy az már-már a nyomozás rovására megy. De félre kell tennie az érzéseit - legalábbis egy rövid időre -, különösen, amikor rábukkannak a titokzatos gyilkos következő áldozatára."

Eléggé megrázott, amikor kiderült, hogy ki a gyilkos, és miért ölt, de a szereplőket is:
"Ugye, te is végighallgattad, amit mondott? Végighallgattad az egészet, elejétől a végéig?
- Igen, és nem akartam hinni a fülemnek. El sem tudtam képzelni, hogy ilyesmi megtörténhet - csókolta meg a felesége feje búbját, mert úgy vélte, erre most mindkettejüknek nagy szükségük van. - Szóhoz sem jutottunk. Még azok a disznó viccek is elmaradtak, amelyekkel az elektronikus szakemberek szokták szórakoztatni egymást egy-egy akció közben. Némán hallgattuk végig, hogy dicsekszik el azzal, amit tett."

Másik kedvenc részem, amikor Roarke elmeséli, hogyan szabadult meg egyszer s mindenkorra Magdelenától:
"Úgy érezted, szembe kell nézned vele, megmondani neki, hogy tűnjön el az életünkből. Sőt szerintem még alaposan rá is ijesztettél. Úgy, ahogy csak Roarke képes ráijeszteni az emberre.
- Milyen szerencsés vagyok. A feleségem akkor is megért, ha a látszat ellenem szól. Úgy, ahogy csak Roarke képes ráijeszteni az emberre? - ismételte meg Eve utolsó mondatát.
- Tudod, mire célzok. Rengeteg ember féli Istent, de nem hisz benne komolyan, pláne abban, hogy lesújt rá. Te hús-vér ember vagy. Valóságos. Sokkal ijesztőbb, mint Isten.
- Nem tudom, hogy értsem ezt - szólalt meg némi gondolkodás után Roarke. - De amíg rájövök, nem akarod meghallgatni, hogy mi történt közöttünk?
- De igen, történetesen szeretném.
Útban Eve irodája felé Roarke mindent elmesélt. [...]
- Komolyan? Komolyan? Isten nevének az említésekor biztosan nem rémült volna meg ennyire. Valóban ki tudod tiltani mindenhonnan, ami a tiéd? Ez az ismert világegyetem nyolcvan százaléka.
- Kicsit túlzol. Ötvennél biztosan nem több, de igen - vigyorodott el vadul Roarke. - Ki tudom tiltani, és ki is tiltom."

Végül tetszett az utolsó bekezdés:
"Az őrület eltűnt. Helyreállt a rend, gondolta Eve. Tudta, bármi is történik vele, Roarke mellett mindig békét és nyugalmat talál."

2011. július 19., kedd

J. D. Robb: Halálos szellemjárás

Ez a novella a Botlás az éjszakában című antológiában jelent meg, három másik történettel együtt.

"Eve Dallas hadnagyot és társát, Delia Peabody nyomozót egy kísértetházként nyilvántartott épületben talált hullához hívják ki. S úgy tűnik nemcsak az éppen aktuális bűntényt de egy 80 évvel korábban történt gyilkosságot is meg kell fejteniük." (http://olvasonaplo.freeblog.hu)

J.D.Robbnak általában jobban szeretem a regényeit, ez a novella nem lett a kedvencem, szerencsére rövid volt.

2011. július 17., vasárnap

J. D. Robb: Halálos születés

"Eve Dallas nyomozónőt Mavis, a barátnője kéri meg egy ügy felderítésére: eltűnik az egyik tanfolyami csoportjába járó anyuka, Tandy Willowby. Miközben igyekszik felkutatni a nőt, tudomást szerez a város egyik leggazdagabb lakosának csalásairól és sötét üzelmeiről…"

Ebben a részben születik meg Mavis babája, akit már sok-sok regény óta mindenki nagyon várt, Eve-t és Roarke-ot leszámítva, akik halálra vannak rémülve a természetnek ettől a csodájától. A könyv végére azonban megváltozik a véleménye, persze olyan dallasos módon:

"Sohasem hittem, hogy egyszer ilyet mondok, de örülök, hogy ott lehettem. Nagyon sokat jelentett, hogy ezekben az órákban ott állhattam Mavis mellett.
- Így igaz - lépett mellé Roarke, és átölelte. - Mától két újszülött (*) is a nevedet viseli. Az az igazi dicsőség, hadnagy.
- Remélem, sohasem kell majd letartóztatnom őket. "

(*) Tandy kisfia a Quentin Dallas nevet kapta, Mavis kislánya pedig a Bella Eve nevet.

2011. július 15., péntek

J. D. Robb: Halálos emlék

"Eva Dallas kemény nyomozónő, aki megszokta a halál árnyékát, nem retten meg se gyilkosoktól, se drogkereskedőktől. Ám amikor Trudy Lombard - egy átlagosnak látszó középkorú asszony - megjelenik a kapitányságon, újra feléled benne kiszolgáltatott gyermekkora, amikor tehetetlenül vergődött ennek a beteges nevelőanyának a hálójában, aki most itt ül vele szemben.
Trudy pénzért megzsarolja Eve-et, hogy titokban tartsa Eve gyermekkorának részleteit. Eve és férje Roarke, kiutasítják Trudyt az életükből, és remélik, többet nem hallanak róla. Pár nappal látogatása után azonban Trudyt vérbe fagyva találják meg a hotelszoba padlóján. Eve elhatározza, hogy megoldja az ügyet..."


Egy kicsit különlegesek azok a könyvek, amelyek a főhősök életének korábbi részleteiről szólnak. A kedvenc részem az volt, amikor Roarke találkozott Trudy-val. Egyrészt azért, ahogyan a feleségére gondolt:

"Egy pillanatra az eszébe villant: lehet, hogy már minden üzlete törvényes, ennek ellenére nem teregeti ki ország-világ előtt, mekkora vagyon fölött rendelkezik. A negyedévi könyvelését az otthoni irodájában tartotta. Csak Eve-nek engedett bepillantást, noha a feleségét sohasem érdekelték az üzleti ügyei. Tudta, hogy a felesége sokkal jobban érezné magát, ha nem lenne ennyire gazdag, és halványan elmosolyodott.
Az kívánta, bárcsak tudná az istenek nevét, akik lepillantottak rájuk az első találkozásuk napján. Olyan hatalmas ajándékot kapott tőlük, hogy hiába halmozná a mérleg másik serpenyőjébe minden vagyonát, azzal sem tudná egyensúlyba hozni."

Másrészt ahogyan finoman elutasította a zsarolást:

"– Tudja, mit tehetnék? Ráadásul ilyen könnyedén? – csettintett az ujjával. – Akár meg is ölhetném. Itt és most. Szemrebbenés nélkül. Számtalan ember vallaná eskü alatt, hogy maga épen és egészségesen hagyta el az irodámat. A biztonsági rendszer felvételei sem bizonyítanak semmit, hiszen roppant könnyű meghamisítani őket. Sohasem találnák meg a holttestét, vagy legalábbis azt, ami magából maradt. Vigyázzon az életére, ha már ilyen nagylelkűen magának ajándékoztam.
– Maga megőrült – húzta össze magát Trudy. – Elment az esze.
– Ez majd akkor is jusson az eszébe, ha úgy véli, mégiscsak meg akar zsarolni... Ha egy gyermek szenvedésével és rémálmaival szeretné megtömni a zsebét... Ha megint megpróbálja megkeresni a feleségemet... Jusson az eszébe, és rettegjen. Rettegjen – ismételte meg Roarke –, mert most nagyon erősen vissza kell fognom magam, hogy ne szaggassam apró darabokra. Nem szeretem, ha felbosszantanak – tett egy lépést Trudy felé, mire a nő remegve felállt, és az ajtó felé kezdett hátrálni. – Ó, és ezt az üzenetet adja át a fiának, nehogy megforduljon a fejében, hogy ő is próbára teszi a türelmemet.
Amikor Trudy elérte az ajtót, és ügyetlenül keresgélni kezdte a háta mögött a kilincset, Roarke kedvesen hozzátette:
– Ha ennek ellenére bántani próbálja a feleségem, nincs olyan hely a világon, ahol elrejtőzhetne előlem. Mindenhová követni fogom – várt ki egy szívverésnyit, elmosolyodott, és kimondta a végszót. – Futás.
Trudy futott. Miközben egyre halkultak a léptei, Roarke halk sikolyt hallott."

2011. július 13., szerda

Barbara Taylor Bradford: Nicky

"Nicky Wells, a gyönyörű és világhírű riporter munkájába temetkezve próbál meg elfeledkezni szerelmének, Charlesnak értelmetlen öngyilkosságáról. Élete csupa izgalom: hol Pekingből tudósít a diáklázadásról, hol Bejrútból a polgárháborúról, hol Párizsból egy véres terrorista merényletről.
Amikor éppen feltűnik egy új, boldog kapcsolat ígérete, egyik este egy római tévériportban mintha Charlest pillantaná meg a képernyőn. Kétségek között indul el, hogy kiderítse az igazat: Charles valóban meghalt? Ha csak megjátszotta, miért tette? Hol lehet most?"


Az írónőtől származik az egyik kedvenc könyvsorozatom, az Egy gazdag nővel kezdődő, Emma Harte-családregény. Több különálló regényét is olvastam, ez is tetszett.